BMX Cross Alpok-Adria Kupa 9.,10. forduló Mühlen (Ausztria)

Magyar BMX cross versenyzők többsége állt rajthoz augusztus utolsó hétvégéjén az ausztriai kis település (Mühlenben) sportközpontjában újjáépített BMX pályán. Az Alpok-Adria Kupa sorozat (Magyarország, Olaszország, Szlovénia, Ausztria) 9., 10. futamát rendezték, amely egyben a Magyar Kupa utolsó állomása is volt. Kánikulai melegben, vasárnap közel 40 fokban 6 korcsoportban mérték össze tudásukat a versenyzők. Szombaton délután kezdődtek a kupa futamok, majd azt követően az évek óta szokásos éjszakai verseny következett. A délutáni versenysorán az utánpótlás kategóriában egészen kiváló eredmények születtek, noha több bukásnak is szenvedő alanyi voltak a Magyar versenyzők.

Eredmények Szombat:

Alpok-Adria

Esti verseny

 

Vasárnap az éjszakai verseny miatt egy órával később kezdődtek a futamok, ráadásul egy súlyosabb bukás miatt hosszasan várakozni kellett. Az elite kategória összetett versenyét vezető Szoboszlai Patrik a selejtező futamok során hatalmasat esett, de szerencsére komolyabb sérülése nem lett. A döntő futamok következtek. 8 éves korcsoportban a legjobb nyolc versenyző között 4 magyar fiatal. Borbély Ferenc Benedek, Zsembery Boldizsár, Torma Zalán, Czisztler Dániel. Borbély rajtolt a legjobban, de az első kanyar előtti akadálynál Zsembery megelőzte és visszaesett a negyedik helyre. Nagy hajrát követően sikerült a harmadik helyen célba érnie. Czisztler 5. Torma 6. lett.

Az elite kategória döntőjében szintén három Magyar Vincze Gergely, Szoboszlai Patrik, Kelemen Botond. Szoboszlai rajtold a legjobban de az első kanyarban kiakadt az spd pedálja és a pro szekció akadályait már nem tudta ugrani. Vincze 2. Kelemen 8., Szoboszlai 7. helyen ért célba.

 

Az Alpok-Adria Kupa sorozatból még két helyszín 4 futam van hátra. Az utánpótlás és az elite kategóriában az összetett versenyben már egészen biztos, hogy több dobogós helyezést is érhetünk el.

 

Eredmények Vasárnap:

Alpok-Adria