BMX Cross Alpok Adria Kupa Nemzetközi verseny Maribor (Szlovénia)

Borbély Ferenc Benedek és Naszádos Saba (Veszprémi Spartacus SE) mindkét nap, döntős helyen végzett a maribori futamon. A házigazda Szlovénián kívül Ausztriából, Olaszországból, és természetesen Magyarországról érkeztek az Alpok-Adria Kupa nemzetközi verseny harmadik, negyedik fordulójára. Az előző forduló jó eredményeit alapul véve nagy reményekkel készültünk a hétvégi rendezvényre. Felhős, szeles, szerencsére nem túl meleg idő igazán ideális volt a versenyzők számára, bár a gyakran feltámadó oldalszél néha odébb lökte a levegőben lévő versenyzőket.

 

A selejtező futamok során elkerült bennünket az eső, azonban a döntők előtt heves zárpor zúdult a verseny helyszínére. A rendezők az első szakasz akadályait polyvákkal takarták le, ezzel mindegy megvédve, hogy ne ázzon fel a talaj. A szemerkélő esőben indultak a döntők.

Szombaton a legkisebb kategóriában (8 évesek és fiatalabb) Naszádos Saba remek teljesítménnyel a selejtezők után a döntő futamba kvalifikálta magát, ahol végül a 5. helyen végzett. Mars Áron szintén veszprémi versenyző a B döntő hatodik helyezését szerezte meg, összetettben 14. helyen végzett.

Cruiser kategóriában (24”–os kerékpárok) a szintén veszprémi Bagoly Roland 3 első helyezéssel az összetett futam első helyén végzett.

 

11-12 éves korcsoportban Borbély Ferenc Benedek a selejtezőkből egyenes ágon a döntő futamba került. 7-es pályáról indult és az első kanyarban már az ötödik helyen tekert. Az utolsó szakaszon próbált előbbre kerülni, de nem sikerült. Így is remek teljesítmény.

 

14-15 éves kategóriában László Milos nem került a döntő futamba, összetettben a 9. helyen végzett.

17 + kategóriában a soproni Pichler Igor a 6. helyen végzett.

 

Vasárnap

Szinte egész éjszaka esett az eső és a pálya talaja erősen felázott. Az edzések ez miatt később kezdődtek.

A BMX kerékpárok és az alkatrészek az elmúlt évek során jelentősen átalakultak. A jellegzetes „bütykös” gumikat szinte, sima futófelülettel rendelkező külső köpenyek helyettesítik, melyek a sáros talajon csúsznak. A segítők az indítódombon közvetlenül a rajt előtt ruhadarabokkal próbálták csúszás mentesíteni a kerekeket és a startkapu elemeit.

A legkisebb korcsoportban Naszádos remek versenyzéssel ismételten döntős,  6. helyen végzett az idősebbek mezőnyében, hiszen Saba csak 6 éves.

9-10 éves korosztályban a soproni Farkas Bendegúznak nem sikerült az A döntőbe kerülnie. A B döntőben 1. helyen végzett ez azonban az összetett 9. helyezésre volt elegendő.

11-12 éves korcsoportban Borbély Ferenc Benedek négy Szlovén és három Osztrák versenyzővel egyedüli Magyarként került a nagy döntőbe. Nyolcas pályáról indult és nem rajtolt jól, a pálya külső részére szorult. A harmadik és a negyedik szakaszon azonban sikerült előznie és végül az 5. helyen végzett.

László Milos a 15-16 éves korcsoportban a 8. helyet érte el.

A felnőtt versenyzőknél Pichler Igor egészen kiválóan rajtol a negyedik futamban és a remek, negyedik helyen végzett, azonban ez az összetett 6. helyezésre volt elegendő.

Eredmények:

Szombat

Vasárnap

Következő esemény szintén AA Kupa Vösendorban (Bécs).