BMX Cross világbajnokság 2016.05.17-31. Kolumbia

2016.05.28. Szombat Reggel korán sms-et és e-mailt kaptam, hogy nem változik a program. Fél kilenckor indultunk a parkolóból és a közeli plázába mentünk. Patriknak pénzt kellett váltania. Mivel az utcákon robogóval és kocsival sem lehetetlen parkolni, a főbejárattal szemben álltam meg vészvillogóval és a nagyobb hatás miatt felnyitottam a motorháztetőt, hogy hihetőbb legyen az elakadás. Több rendőrautó is elment mellettem, de szerencsére nem büntettek meg. A pálya közelében esett az eső és hasonló volt a forgatókönyv, mint tegnap, vártunk. Alapvetően sikeres volt az edzés. Ma már sokkal finomabbak voltak az ugrások, bár ezeken a dirt ugratókon nagyon nehéz ideális tempóban áthaladni. Az első kettes alacsony, de széles. A kanyarból kijövet nagyobb tempó szükséges az ugráshoz, viszont az utána következő három hegyes ketteshez már gyors. Szinte mindenki túlugorta őket.

Itteni idő szerint kb. 4 óra körül kezdődik majd az elite férfiak számára az időfutam verseny. Patrik 18.-nak indult.