BMX Cross világbajnokság Baku (Azerbajdzsán) Napló 4.

2018.06.04. Hétfő Borbély Beni lázasan, torok és fejfájással ébredt. Mértünk lázat, de nem volt annyira magas. Talán valami vírust "szerezhetett", ami itt az idegenek esetében elég gyakori, még akkor is, ha megfelelő módon vigyázunk. Nem fogyasztunk csapi vizet és próbálunk az ételek minőségére is oda figyelni. A mai edzés számára kimarad és remélem, hogy mihamarabb rendbe jön. A napi tervet azonban át kellett alakítanunk, egyedül nem maradhatott a szállodában. Ettől függetlenül minden a legnagyobb rendben ment.

Az akadályok teljesítése és a rajtok is egyre jobban sikerültek. Gyorsul a tempó és ez nagyon jó jel a versenyre. A szervezők is "utolérik" magukat. Ma már árnyékoló ponyva is került a rajtdomb fölé, ami egyben eső ellen is véd. Említettem, hogy gyorsul a tempó, következés képen több a baleset is. Szerencsére csak kisebb, nem súlyos, bár a mellettünk lévő Német csapat helyén két gipszes versenyzőt is láttunk. Maradtunk még és megnéztük az utánunk következő csoport edzését.

Az úti célok közötti közlekedés is egyre jobban megy, noha a GPS eddig még egyszer sem irányított bennünket ugyanarra az útra. A közlekedés is egyre inkább megszokottá válik. A felfestett sávelválasztó vonalat nem vesszük figyelembe és folyamatosan használjuk a dudát. Bakuban ez így szokás. Holnap a cruiser kategóriában Zsembery Boldizsár és Buday Ádám versenyez majd. 5 órakor ébresztő, majd indulás a pályára.