BMX cross világbajnokság Zolder (Belgium) 2015. 07. 25-28. Ami kimaradt

Tegnap este már érzékelhető volt, hogy az időjárásban változás következhet. Lehűlt a levegő és feltámadt a szél. Reggel sms-ben értesítettek, hogy a közelgő erős szél és jelentős eső miatt minden programot előbbre hoznak. Nem sok időnk maradt, hogy a szállodából a helyszínre érjünk. Minden csoport számára lényegesen lerövidítették az edzésidőt, de valójában a legnagyobb gondot az okozta, hogy a bajnoki osztályok által egész héten edzéseken használt sx startdomb veszélyes volt és versenyre alkalmatlan. Egy rövid csapatvezetői megbeszélésen az is kiderült, hogy csak az öt méteres rajdombot lehet majd használni és a selejtezőkben a szokásos három futam helyet csak egy eredménye alapján lehet tovább jutni.

A szűnni nem akaró eső miatt minden trükköt be kellett vetni, hogy a gumikat, pedálokat és a ruháztatok szárazon lehessen tartani.

Építettek ugyan sátrat a besoroló fölé, de a startdomb induló részét semmi sem fedte. Eszembe jutott a soproni eb. futamhoz rendelt (2006) pálya előírások ellenőrzése, melyet a jelenlegi - francia származású - az olasz válogatott szövetségi kapitánya végzett. Első alapvető előírás volt a startdomb megfelelő fedettsége. Nos, nem tudom, hogy a zolderi vb. pályán ki végezte az ellenőrzést, de gyanítom, hogy senki.

Alapvetően mondhatnánk, hogy semmi közünk nem lehet ehhez, de a versenyzők többsége csak a vb. re készült egész évben, és most, egy futam eredménye alapján eldőlhet minden. A nevezési díjról nem is beszélve, hiszen ezt is arányosan csökkenteni kellett volna a csökkentett futamok számával.

A bajnoki osztályok számára a selejtező futamok következtek. Számtalan kicsúszás és bukás miatt, csúszott a tervezett program. Az elite selejtezők során, Bujáki egészen jól rajtolt. Az első kanyarban harmadik helyen fordult. A pro szekció első két akadályát negyedikként teljesítette, de az utolsó duplát nem ugrotta. Ezzel kiesett a további versenyből, pedig nagyon közel volt a lehetőség, hogy a legjobb 64 versenyző közé kerüljön. Már edzésen látható volt, hogy félt ettől az akadálytól, mely számára nem jelenthetett volna gondot, ráadásul senki nem zavarta abban az adott helyzetben. Sajnálom, hogy Bence néha mentálisan nagyon mélypontra tud kerülni, pedig minden adottsága kiváló. 2009-ben és 2010-ben ugyan ezek a jelek mutatkoztak nála.

A junior lányoknál a francia Axel Etienne a tegnapi naphoz hasonlóan, mai is a leggyorsabb volt. A vizes, sáros pályán szinte már az első kanyartól jelentős előnyt szerzett, második helyen az orosz Svetlana Admakina, harmadik helyen az amerikai Kelsey van Ogle végzett.

Ahogy gyorsult a tempó az eső is hevesebben kezdett esni, persze ez nem zavarta a több mint 4.500 nézőt. A junior fiuknál az amerikai Collin Hudson vezetett a pálya utolsó részéig. A végső szakaszon az Argentin Torres Exequiel óriási hajrával, centiméterekkel megelőzte. Harmadik helyen a francia Roman Racine ért célba.

Elite lányok döntőjében Alice Post az egyes pályára, Caroline Buchanan a kettes pályára választott. A rajt az amerikai lánynak sikerült a legjobban és közvetlen mögötte Caroline.

Stefany Hernandez tekert a harmadik helyen. A második kanyarban azonban Stefany egyszerűen aláfordult az amerikai lánynak és az ausztrál is tempót veszített. Stefany elsőként haladt át a célvonalon. Második helyen Buchanan, harmadikon pedig a Dán Simone Christensen végzett.

Az elite férfiak versenyére talán egy kicsit enyhült a szél és az eső. Ettől függetlenül a vizes rajdombról tökéletes rajtot végre hajtani nem egyszerű feladat. Niek Kimman a tavalyi Junior BMX világbajnok a nyolcas pályára választott. Nem tudni mi motiválta, de egy biztos, hogy a papendali világkupa futamon is a nyolcas pályáról indult és nyert. Persze tudni kell, hogy a világkupa futamok során, aki nyolcas pályáról nyerni képes, az dupla pénzt kap. Nem tudom, hogy ez vonatkozik-e a vb.-re is. Willoughby rajtolt a legjobban, de az első kanyar külső ívén Kimman mellé került, és a svájci David Graf egy gyors kanyarvétellel a harmadik helyre került. Az ugyan csak Holland Van Gorkon a negyedik, az Angol Philips ötödik helyen tekert. A pró szekció végén lévő kanyar kimeneténél Graf meglökte Willoughby-t és a második helyre került, viszont az ütközéssel kimaradt néhány tekerés. Willoughby át esett a kanyaron, szerencsére nem sérült meg. Kimman elsőként, Van Gorkon másodikként, Graf harmadikként fordult a célegyenesre. Óriási hajrá következett, de a sorend már nem változott. Niek Kimman világbajnok! Nagyon hosszú időt vártak a Hollandok egy újabb elite vb. címre. 1994-ben Robert de Vilde volt első, viszont még soha senkinek sem sikerült Junior vb. cím után a következő évben megnyerni az elite döntőt!

 

 

Men Elite 
Final

 

Heat

 

Rank

 

Plate

 

Name

UCI Code

Gate

Result

Mark

 

 

 

 

 

1

 

313

 

KIMMANN Niek

NED19960520

 

33.386

 

 

 

 

 

 

2

 

37

 

VAN GORKOM Jelle

NED19910105

 

33.753

 

 

 

 

 

 

3

 

48

 

GRAF David

SUI19890908

 

33.817

 

 

 

 

 

 

4

 

566

 

OQUENDO ZABALA Carlos Mario

COL19871116

 

34.082

 

 

 

 

 

 

5

 

65

 

PHILLIPS Liam

GBR19890311

 

34.535

 

 

 

 

 

 

6

 

121

 

VAN DER BIEZEN Raymon

NED19870114

 

34.749

 

 

 

 

 

 

7

 

1

 

WILLOUGHBY Sam

AUS19910815

 

DNF

 

 

 

 

 

 

8

 

144

 

DEAN Anthony

AUS19910422

 

DNF