BMX Európa-bajnokság Erp Hollandia 2015.07.09-12.

2015.07.12. Vasárnap Nagyon meleg reggelre ébredtünk. A bajnoki osztályoknak ma rendezték a versenyt. Noha éjjel-nappal őrzött csapatterületen volt a team sátorunk, minden nap elején és végén összepakoltuk az eszközöket és a kocsiba tettük. Mondhatni szükségtelen biztonsági előkészületek, de nyugodtabbak voltunk így. Bujáki Bence volt a Magyar csapat egyetlen indulója az elite osztályban. Tulajdonképpen könnyű csoportba került, bár sem a junior, sem az elite osztályban nincs könnyű csoport. Európa legjobb versenyzői voltak jelen és nagyon nehéz volt a továbbjutás.

Bujáki az első futamban kitűnően rajtolt és a kanyarban elsőként forduld. A Hollandok tavalyi junior világbajnoka Nick Kimman, aki az idén már az eliet csoportban versenyez, egész egyszerűen a rajtgépnél maradt, azonban az első szakaszon olyan iszonyatos erővel tekert, hogy a kanyar kimenetnél simán ott hagyta az egész mezőnyt, Bujákistól, mindenestül.

Bujáki 2,3,4, helyezéssel a legjobb 64 versenyző közé került.

A negyeddöntőbe jutásért már nyolcan álltak a rajthoz. Bujáki a rajtdomb utáni első akadálynál még a mezőnnyel haladt, de előtte elesett egy versenyző és néhány tekerés kimaradt. Nem került tovább a legjobb 32 versenyző közé.