Hírek

BMX Cross edzés

 

 

 

BMX Cross VB. Kína

Hamarosan jelentkezünk beszámolóval

Addig is képek a galériában

 

A pekingivel teljesen megegyező pályát épített háza hátsó udvarában Luke Madill ausztrál BMX-es, aki így akar tökéletesen felkészülni az olimpiára

A 2006-ban edzés közben életveszélyesen megsérült, de aztán csodával határos módon felépült versenyző hat hónapot és 32 ezer dollárt fektetett a projektbe, amelynek nyomán létrejött a 370 méter hosszú pálya családja birtokán.

Az építménynek ugyanolyan a rajtja, mint amilyen a pekinginek, és az ugratók, kanyarulatok is pontos másai az ötkarikás pályán lévőkének.

Madill ugyan kapott némi segítséget édesapjától és testvéreitől, de a munka nagyobb részét ő maga végezte el.

A BMX Pekingben debütál majd az ötkarikás kerékpáros programban.

A kerékpársport története egyidős magával a kerékpárral

1690-es évekre tehető, amikor Franciaországban Comte de Sivrac először alkotott ilyen szerkezetet, de az első üléssel ellátott, kormányozható alkalmatosságra 1816-ig kellett várni.

A fejlődésre és az újdonság erejére jellemző, hogy Albert Pope ezredes Columbia nevű modellje 1893-ban 313 dollárt kóstált, annyiba került, mint egy jó ló. Három évvel később már közel egymillió kerékpárt használtak az Egyesült Államokban.

BMX válogatott edzőtábor Tatán

Nyikos Tivadar irányította BMX válogatott keret 4 napos edzés keretében készült a Kínában rendezendő Világbajnokságra. A Magyar BMX-eseknek a vb.-én való jó szereplés az egyetlen esélyük, hogy indulási jogot szerezzenek az Olimpiára.

A kemény munka mellett lazításra is jutott némi idő.

Képek a galériában.

 

BMX Cross Országos Bajnokság I., II. forduló

A Gencsapáti sportegyesület rendezte a BMX Cross országos bajnokság első és második fordulóját.

Szombaton kicsit csúszott a verseny a versenyzők új adatainak regisztrációja miatt, azonban vasárnap minden rendben volt.

A pálya tökéletes állapodban fogadta a versenyzőket, s kellemes napsütéses idő volt.
 
 
Képek a galériában.

 

BMX Cross Európa Bajnokság

A Németországi Weiterstadt adott otthont a 2008. évi Európa Bajnokságnak. 17 ország közel 750 versenyzője három nap során vetélkedett, hogy eldöntse a bajnoki címek sorsát.
Május eleji meleg, kiválóan előkészített pálya várta a pekingi Olimpián bemutatkozó sportág versenyzőit.
 
Az Olimpiai kvalifikáció miatt más kontinens versenyzői is indultak az eseményen.
 

BMX Cross Országos Bajnokság I., II. forduló

MAGYAR BMX-CROSS EGYÉNI ORSZÁGOS BAJNOKSÁG 1-2.,

OSZTRÁK-MAGYAR NYÍLT BMX BAJNOKSÁG 1-2.

FORDULÓJA

GENCSAPÁTI, 2008. MÁJUS 10-11.

Versenykiírás

BMX Cross Európa Bajnokság Svájc

Hódi Anikó VB. részvételi pontot szerzett

Eredmények

Videó

 

A Pekingi Olimpiai Csapat április 17-én tervezett létszáma

A Pekingi Előkészítő Bizottság a magyar csapat összetételéről adott előzetes tájékoztatást a sportágvezetőknek.
Kamuti Jenő főtitkár köszöntöje után Molnár Zoltán ügyvezető igazgató, a csapat vezetője ismételten felhívta a figyelmet arra, hogy a korábbi kétszáz versenyzői létszámmal szereplő csapatot lényegesen több edző, szakember, orvos kisérhette el a játékokra, amint az ezúttal várható. Az előzetes tájékoztatás során az előkészítő bizottság nevében bizonyos nehézségekre irányította a figyelmet.

Kitüntetések, elismerések

A szabadságharc 160 éves jubileuma alkalmából az olimpiai családhoz tartozók közül többen részesültek magas állami kitüntetésben, különféle elismerésben.

Csabai Lászlóné, Nyíregyháza polgármestere, a MOB tagja, a Magyar Köztársasági Érdemrend Tiszti Keresztje Polgári Tagozat

dr. Székely Gábor, a magyar csapat gyémánt fokozatú támogatójának, a Szerencsejáték Zrt-nek . vezérigazgatója a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje Polgári Tagozat

BMX Cross Világ Kupa futam Dániában

Újra Európában állnak rajthoz a sportág legjobbjai

Részletek

 

Oldalak