II. Ifjúsági Olimpia Nanjing (Kína)

2014,08.22. Péntek 4.43 perckor keltem, hogy időben a faluban legyek. Tegnap már érzékelhetően javult az idő és nem esett az eső. Mára nagyon meleget jósolt a meteorológiai előrejelzés, ami nem biztos, hogy jó egy mezőnyversenyhez. Noha "kiperceztem" az ébredés idejét, mégis majdnem elkéstem, mert már az utcán, várva a taxira vettem észre, hogy az akkreditációs kártyám a szobában maradt. Rohanás vissza a szobába, majd újra az utcára. Alapvetően minden taxis gyorsan vezet, de én jeleztem, aki felvett, hogy sietnünk kellene. Időben a faluban voltam, de taxis folyamatosan 100 feletti sebességgel ment és gyakran robogtunk át piros lámpákon.

 

Versenyzők beszámolója az eseményről:

Megyaszai Lilla:

Hát eljött ez a nap is, amitől úgy rettegtem. Az országúti mezőny verseny. Ismét korán volt a rajt, ami a hangulatomat is megalapozta, így az elején rá kellett egy kicsit pörögnöm. A mezőny legvégéről sikerült rajtolnom, mert későn értem oda. Számomra meglepő módon rajt után egyből kezdődtek a ráncigálások. Az első kanyarban beigazolódtak félelmeim és közvetlen előttem sikerült egy kínai lánynak még két embert kilöknie. Innentől kezdve nem kockáztattam a bolyban tekerni. Inkább a mezőny végén haladtam, aminek meg is lett az eredménye, mert első körben szinte minden dombon leszakadtam ahol csak lehetett. Kétkedve indultam neki a második körnek, várva, hogy mikor fogok leszakadni, mert egyszer elfogy az erőm és nem tudok visszaérni a mezőnybe. Sikerült! Aztán jött a második kör egyre bátrabban mentem, helyezkedtem így sokkal kevesebb erőfeszítést igényelt a mezőnyben való haladás és a dombokon is jobban éreztem magam. A befutónál látható volt, hogy életembe nem versenyeztem még országúton. Talán jó helyezkedéssel előrébb végezhettem volna, mert elég jónak éreztem a lábaimat a sprinthez. Nem vagyok elégedetlen egyáltalán, örülök, hogy egybe beértem a célba.

Tolnai Zsanett:

Ma került megrendezésre az országúti mezőnyverseny. Bizakodva álltam rajthoz, mivel sikerült jól bemelegítenem, és jónak éreztem a lábaim. Két kört kellett megtennünk egy közepesen technikás pályán, ami összesen 46 km. Az első kört kifejezetten élveztem, annak ellenére, hogy elég veszélyes helyzetekbe került nem egyszer a mezőny, sokszor épphogy ki tudtam védeni a bukás-közeli szituációkat. Hihetetlen iramot diktáltak az elöl haladó olasz és ukrán versenyzők, így szökésre gyakorlatilag semmi esély nem volt, bár próbálkozások így is akadtak. A második körben jöttek a nehézségek: mivel megfogyatkozott a mezőny, egy kb. 40 fős boly maradt elöl. Sajnos nem tudtam eléggé jól helyezkedni, és a lábaim is lesavasodtak, ezért az egyik emelkedőn leszakadtam. Ekkor még láttam esélyt a felérésre, mivel nagyjából 50 méterre lehettem a mezőny utolsó versenyzőjétől. Próbáltam összeállni egy kolumbiai lánnyal, de nem tudta azt a tempót hajtani, amivel felérhettünk volna, egyedül pedig lehetetlennek éreztem a feljutást. Az utolsó 10 km-en mondhatni egy időfutamot hajtottam, és a célba érve kissé csalódottan, teljesen kimerülve, de valamilyen szinten boldogan értem be, hiszen sikerült teljesítenem a versenyt, és ennek helyezéstől függetlenül is nagyon örülök. Már csak egy versenyszám van hátra, ahol csapatként kell helyt állnunk.

Móricz Dániel

A mai napon, az Ifjúsági Olimpia hetedik napján, az országúti mezőnyversenyekre került sor. Reggel meleg időre ébredtünk. Gyors reggeli után, indultunk a buszhoz, ami 6 óra 40perckor már indult a kerékpáros helyszínre, a laoshani Nemzeti Park területére. Odaérkezve a lányok felszerelései összeszedve, összerakva, ők elmentek melegíteni, mi fiúk pedig Attilával addig még pihengettünk, és a csapatbokszból szurkoltunk a lányoknak, mikor elhaladtak előttünk.

 

Feltűztük a rajtszámokat, átnéztük a kerékpárokat. A lányok befutóját követően én mentem melegíteni a 69 km-es verseny előtt. Megmozgattam magamat a befutó emelkedőjén, aztán odaálltam áttétel ellenőrzésre, hogy jó helyről tudjak rajtolni. Az első sorból indultam, a rajt után a leejtőn már ment a helyezkedés, és az első pár kilométer után jöttek a próbálkozások. Nem kellett sokat várni, míg egy „ígéretesebb” szökés kialakult, 5 fővel. 40 másodperces előnyt harcoltak ki a mezőnnyel, és ezt nagyjából a második körben is tudták tartani, a kisebb rángatások, és helyenkénti hosszabb tempómenések ellenére. Az eredetileg elképzelt taktika így megdőlni látszott, miszerint a második körben, a célegyenes emelkedőjén, (ami igazából az egyetlen mondhatni „komolyabb” hosszú, húzós emelkedő volt) megpróbálunk meglépni az olasz, cseh illetve lengyel nemzetek segítségével. Az utolsó kör arról szólt, hogy utolérjük az elől lévő ötöst, ami végül sikerült is, nagyjából 8 kilométerre a céltól.

Ezt követően kisebb „pihi” után egyesével próbálkoztak meglépni néhányan, és utánuk ment a tempózás. A nagyjából 2,5 kilométeres végig hosszú emelkedős célegyenesre fordulva talán hárman tudtak a mezőny előtt menni egyenként, és a komoly sprintre készülés tempójából adódóan közülük egy Dél-afrikai versenyzőt kivéve mindenkit utolértünk a sprintre.

 

Az emelkedő miatt rövidebb hajrára készültem, és nagyjából 300m-nél indultam egy kolumbiai versenyző után. Rögtön ez után összeakadtak páran, és elém estek, ezért fékeznem kellett, kikerülni a bukást, ami sikerült, és nem buktam, de újra kellett volna indítani a maradék 200 m-re a hajrát.  Láttam, hogy a pontszerző 16 hely már nem elérhető, így nem is törtem magam igazán, és idegesen, csalódottan érkeztem be a 31. helyen, és a bukás miatt kaptam én is 11 másodpercet, nem pedig 5 öt, hogyha tudok „zavartalanul” hajrázni. Mellesleg hozzáteszem, hogy a kolumbiai versenyző, aki mögött helyezkedtem a sprintnél, a tizenegyedik helyen futott be. Nem voltam jókedvű ezután, mert lehetett volna sokkal jobb is, de ehhez a szerencse is kellett volna. Nem vagyok viszont teljesen elkeseredve, hiszen még 24-én vár ránk a „mix csapat” verseny, amiben ha minden jól megy, egy előkelő szép helyezést is kilátás lehet.