Megyaszai Lilla 4., Erdélyi Attila 7. II. Ifjúsági Olimpián Nanjingban a MTB Cross-country eliminator számban

2014.08.17. Vasárnap A tegnapi megnyitó ünnepségen a vasárnap induló versenyzők (Megyaszai Lilla, Erdélyi Attila) a csapat közös megbeszélését követően nem vettek részt, hiszen későn lett vége és korán kellett kelni. Reggel 5.25-kor a szállodából az Olimpiai falúba mentem taxival, mert az első busz csak 6 órakor indult és nem értem volna a megbeszélt időre a faluba. Az étkeztében találkoztam a többiekkel és gyors reggeli után külön busszal az MTB helyszínre mentünk. Tegnap éjszaka is esett az eső és sáros volt a pálya, ami tulajdonképpen nem is jelentett gondot, viszont a szakaszokat összekötő fahíd rendkívül csúszós volt. Lilla és Attila egy-egy kört ment a bemelegítő edzésen. Lilla az egyik hídnál elcsúszott, de szerencsére nem történt komoly sérülés.

 

Az időfutamok következtek. Mindkét Magyar versenyző harmadik helyen zárt, nagyon jó idővel.

 

Lilla két első hellyel és egy második hellyel került a döntőbe.

 

Attila is szintén kétszer volt első és a döntőbe kerülésért a Holland BMX világbajnokkal ütköztek. A holland elcsúszott, Attila pedig a harmadik helyen ért célba. Elúszott a döntő, pedig nagyon közel volt hozzá.

 

Először a fiúk helyosztója következet, ahol Attila a kanyarban másodikként fordult, de pálya felsőszakaszán ütközött egy argentin versenyzővel és elesett. A futamában harmadikként ért célba, ami összesítésben a 7. helyezést jelenti.

 

A lányok döntője következett. Lilla harmadikként választott és a kettes pályára állt. Harmadikként fordult, de azon a szakaszon, ahol le kellett szállnia a cipőjébe szorult egy kavics és nem kapcsolt be a pedál. Az utolsó szakaszon ugyan nagyon közel került a 2., és 3. versenyzőhöz, de már nem tudta őket megelőzni.

 

4. helyen végzett, ami óriási eredmény. Az egész csapat nagyon örült a remek eredménynek.