Nemzetközi BMX Cross verseny Trinec (Cseh Köztársaság)

Egészen parádés eredményt értek el a Veszprémi Spartacus SE versenyzői a Trinecben rendezett nemzetközi BMX Cross viadalon, mely a Morva Kupa 1., 2. fordulója is volt egyben. Közel 100 versenyző nevezett Lengyelországból, Szlovákiából, Magyarországról és természetesen a házi gazda Csehországból.

A hétvége időjárása nem kedvezett a sportág résztvevőinek, hiszen szombaton és vasárnap is szinte egésznap esett az eső. Az edzés előtt alapos fejtőrést okozott, hogy valójában milyen típusú gumikat is használjanak a versenyzők az esemény alkalmával. Tulajdonképpen a régi "bütykös" gumik már nem igazán célszerűek, hiszen a kanyarok és az akadályok jó néhány része is aszfaltos és a sima gumikkal gyorsabban lehet haladni, azonban a sáros talajon nem tapadnak megfelelően. Bízva abban, hogy jobb idő lesz a sima gumik használata mellett döntött a csapatvezetés.

Öt selejtező futam eredménye, valamint az elért jobb idők alapján határozták meg a továbbjutást a közép-döntőbe, illetve a döntőbe.

Szombaton a 7 éves korcsoportban (15 induló) Naszádos Saba 4 első és 1 második helyezéssel mondhatni simán került a döntőbe. Időeredménye alapján másodikként választhatott starthelyet. Elsőnek rajtolt, de a második szakaszon a Cseh fiú belülre került és megelőzte, másodikként haladt át a célvonalon.

11-12 éves korcsoportban (27 induló) a szintén veszprémi Borbély Ferenc Benedek két első és három második helyezéssel, és 5 tized hátránnyal lemaradva simán került a középdöntőbe. A közép-döntőben második helyen végzett és tovább jutott a döntőbe.

A döntőben, ahol a nyolc legjobb versenyző indulhat a négyes pályáról elsőnek rajtolt, de a pálya középső szakaszán egy apró hibát vétett és visszacsúszott a harmadik helyre, melyet a célig meg is tudott tartani.

Vasárnap az első selejtező futamban Naszádos első helyről a pálya utolsó szakaszán megcsúszott és elesett és nyolcadikként ért a célba. Fontos volt a további két futamban elért jó helyezés. A második és a harmadik selejtezőben azonban első és második helyen végzett. A döntős pozíciót elérte ugyan, de csak nyolcadikként választhatott, ami a BMX Cross-ban azt jelenti, hogy a rosszabb starthely jutott számára.

 A döntőben végül is hatalmas küzdelemben harmadik lett.

Borbély Ferenc Benedek hasonlóképpen járt a selejtező első futamában. Az első kanyarban kicsúszott a kerékpár eleje és elesett. Szerencsére nem történt komolyabb sérülés, de a további selejtezőkben kellett a jó eredmény ahhoz, hogy a közép-döntőbe kerüljön. Végül is egy második és egy első hellyel sikerült tovább jutnia. A közép-döntőben elsőként haladt át a célvonalon a második legjobb idővel.

A döntőben remekül rajtolt és okos, mondhatni óvatos versenyzéssel a második helyen végzett. 

Eredmények:

Szombat

Vasárnap