Nemzetközi BMX verseny Brno (Csehország), Magyar Kupa 2. forduló 2016.04.17 Vasárnap

Reggel korán fél kilenckor kezdődtek az edzések a fiatalabb korosztályú versenyzők számára. Éjszaka esett az eső, nyomai szerencsére sem a pályában sem a környezetében nem okoztak problémát. A pálya ugyan egy katlanban van, de a vízelvezetést nagyszerűen oldották meg és már reggel korán használható állapodban találtuk. Tegnap az edzések alatt alaposan tanulmányoztam a BMX pálya vonalvezetését és akadályait. Nagyon átgondoltan, tervezetten készült és szinte minden korosztály számára ritmusos elemeket tartalmazott. Tökéletes lehetne egy felnőtt és utánpótlás válogatott edzőtábor helyszínének.

Első alakalommal használtuk az új csapatsátrat, mely sokkal nagyobb az előzőeknél. Gyakorlatilag a versenyek alkalmával központi bázisként használjuk, innen mennek a versenyzők a starthelyre és ide térnek vissza a futamok után.

 

A 9 éves korcsoportban a tegnapi naphoz hasonlóan ma is a selejtezőkből a középdöntőbe, majd a döntőbe lehetett kerülni. Borbély és Zsembery mondhatni simán került a döntő futamba, ami az erős Cseh mezőnyt tekintettbe véve kiváló eredmény.

 

Az elite kategóriában Szoboszlai tökéletes versenyzéssel került szintén a döntőbe. A döntő futamban a 5-ös pályát választotta. Nem sikerült tökéletesen a rajt, de a pro szakaszon több versenyzőt is meg tudott előzni és2. helyen végzett.

 

Vasárnapi eredmények:

Végeredmény