Nemzetközi UCI C1 pontszerző verseny 2017.02.24-26. Caen Normandia, Franciaország
10 ország (Franciaország, Anglia, Belgium, Hollandia, Dánia, Németország, Olaszország, Magyarország, Svájc, Kína) közel 700 versenyzője nevezett a szokásos évek óta már hagyományosan megrendezésre kerülő caeni nemzetközi teremversenyre. A 2017. évi szakmai programban szerepelt ez a verseny a felnőtt és az utánpótlás keret számára. Magyarországon október óta gyakorlatilag nem lehet gyakorolni a BMX pályákon és a szlovákiai Senkvicében fedett csarnokban van lehetőség edzésre és az igazat megvallva a februári nemzetközi verseny való részvétel nagy kihívás a Magyar versenyzők számára az említett felkészülési lehetőségek miatt.