BMX Cross világbajnokság 2016.05.17-31. Kolumbia

2016.05.20. Péntek Ma délelőttre alapvetően nem terveztem semmi programot, hiszen délután kétszer 2 órát leszünk a pályán. A szálloda web oldalán hirdetett svédasztalos reggelivel ellentétben minden alkalommal kiszolgálnak bennünket. A menü narancslé, sültbanán, tojás, dinnye, kávé és kukorica lepény. Az európai ember számára furcsa az itteni élet, apavetően szinte az utcán zajlik minden. Robogó és autószerelő, fodrász, autófényező, mindenki az utcán dolgozik. Az egyik keresztutcában több írógéppel felszerelkezett embert is láttam. Valószínűleg Ők írhatják a hivatalos papírokat, azoknak, akik írástudatlanok. Az éttermek - aligha lehet annak nevezni őket - hiszen inkább hasonlítanak egy garázsra, mintsem étteremre, többnyire ebédidőben tele vannak. A környéken már egészen jól megismerkedtünk néhány étterem tulajdonossal, árussal. A napi menü ár nagyon változó 5000-től 25000 peso. Az éttelek nagyon változatosak, de szinte mindenben található gyümölcs.

Délután 4 órára a BMX pályára mentünk, hogy a tervezett edzést végrehajtsuk. Főleg a rajtokra szerettem volna, ha Szoboszlai koncentrál, hiszen ezen múlik szinte minden. A közelben tudtunk csak parkolni a bérelt kocsinkkal és körbe kellett menni a stadion körül, mert a főbejárat zárva volt. Sajnos a BMX pálya is, jóllehet tegnap este, míg várakoztunk, hogy leteljen a gépkocsi használati tilalmi idő, beszélgettünk a helyi versenyzőkkel, de ezt egy szóval sem említették. Ugyan mi sem kérdeztük!

Medellin 1500 méter magasan fekszik és egy völgyben található. A várost teljesen körbe veszik magas hegyek, olyan sí terület érzése van az embernek, amikor körbe néz. Valószínűleg a hegyekben még magasabban vannak a városból látható kisebb települések.

Elhatároztuk, hogy hegyi sprinteket fogunk gyakorolni, ha már a pálya zárva tart. Elindultunk a bérelt Renault Logan autónkkal egyre feljebb és feljebb. Volt olyan domb ahol csak egyes sebességben tudtunk felkapaszkodni teljes gázzal.

Találtunk egy kültéri tornapálya melletti kisutcát, ahol lefelé sprinteket tudott Patrik gyakorolni. Sajnos a megállás veszélyes volt, végül úgy döntöttem, hogy befejezzük és elindulunk lefelé. A terv az volt, hogy Én elöl az autóval lassan haladok lefelé, Partik pedig követ egy biztonságos távolságból és néha sprinteket csinál az autó mögött. Körülbelül 3-4 kilométert jöhettünk lefelé, de meg kellett állnunk, mert nem csak a fékek, de a gumik is olyan szinten felfórosodtak, hogy féltünk szétrobbannak. Tíz percet kellet várnunk, míg a kocsiba tudtuk tenni a kerékpárt.