Élénkül az olimpiai falu élete
Egyre jobban benépesül az olimpiai falu
Az első olimpiai különgép is megérkezett a kubai küldöttség 168 tagjával. A hivatalos formaságok ezúttal is gyorsan intéződtek, hiszen a légi kikötő új termináljában, az olimpiai családhoz tartozók tizenhat zöld folyosót vehetnek igénybe.
Az első olimpiai különgép is megérkezett a kubai küldöttség 168 tagjával. A hivatalos formaságok ezúttal is gyorsan intéződtek, hiszen a légi kikötő új termináljában, az olimpiai családhoz tartozók tizenhat zöld folyosót vehetnek igénybe.
Kínai nyelvtanfolyamot is szerveznek
Az olimpiai faluban a kényelmes, magas színvonalú elhelyezés mellett nagy gondot fordítanak a sportolók szabadidejének megfelelő kihasználására, ennek lehetőségei biztosítására.
Az első koncertet már a megnyitó napján megrendezték. Minden este nyolc órakor kínai és külföldi művészek és együttesek esztrádműsorokkal, zenei programokkal gondoskodnak az olimpikonok szórakoztatásáról.
A kínai kultúra gazdag hagyományait pedig kiállításokkal igyekeznek megismertetni a sportolókat. Figyelemre méltó, hogy alkalmi nyelvtanfolyamokat is szerveznek, amelynek keretében az olimpikonok a legegyszerűbb, a mindennapi életben használatos szavakkal, kifejezésekkel is megismerkedhetnek.
A hivatalos megnyitó napjától a falu fittnesz és welness központja is várja az olimpikonokat. A fittnesz-termeben közel 200 gép és több tucat súlyzó áll rendelkezésre. A mellette lévő szaunát és úszómedencét is természetesen díjmentesen használhatják az olimpikonok. Játéktermekben is múltathatják az időt, de természetesen a pénznyelő automaták a félkarú rablók itt hiányoznak.
Finom falatok minden mennyiségben
A falu 5000 személyes étterme is egyre nagyobb kapacitással, 24 órán át működik. A hatalmas sátor ugyan olyan, mint volt Atlanta óta minden olimpián, hiszen az egyik amerikai éttermi üzlethálózat gondoskodik az olimpikonok étkeztetéséről, biztosítja a finom falatokat. A rendkívül nagy választékú menük változatlanok. A sátor hőmérséklete is változatlan, eléggé hideg van, s az étkezésekhez ajánlatos mellényt, vagy melegítő felsőt viselni. Az egyetlen változást a bejárat után felszerelt higiéniai szerkezet jelenti.
"A kézmosó automatákból áramló alkoholos folyadék, fertőtleníti az ember kezét, s ennek használata után mindenki biztos lehet abban, hogy „tiszta kézzel” kezdi az étkezést" – mondta Molnár Zoltán az újításról, majd hozzátette:
"A hosszú, viaszosvászonnal borított asztalok mellett a kényelmes könnyűfém-székek is ugyan azok, mint korábban voltak. A különféle hideg, és meleg ételeket kínáló pultok széles választéka is változatlan. Itt is akad egy különbség, a hosszú pultok mögött fehérbe öltözött szakácsok mellett itt Pekingben a pultok előtt kedves, mosolygós önkéntesek segítenek azoknak, akik erre igényt tartanak.”
Az olimpiai újoncokat bizony nem árt önmérsékletre inteni, hiszen ha a sok finomságnak nem tudnak ellenállni a versenyek előtt, könnyen akár több kilós súlyfelesleggel is rendelkezhetnek, mire a küzdőtérre lépnek.
A versenyzők akkreditációs kártyái egyébként az étterembe történő belépésre jogosítanak, a 24 óra alatt ki-ki annyiszor jön, ahányszor akar, s annyit eszik, amennyit csak akar, természetesen díjmentesen.
Nehéz volna pontosan felsorolni, a teljes választékot. Molnár Zoltán a csapat vezetője azonban megismételt kérésünkre vállalkozott a nehéz feladatra.
”A hidegpultokon többféle felvágott, sonka, szalámi, a legkülönbözőbb sajtok – kezdte - , a salátabárban káposzta, paradicsom, répa, bab, uborka, különböző öntetekkel. A leveseket követő főételek a mediterrán, az ázsiai és a kontinentális pultoknál találhatók. Különféle húsok, halak, sütve, párolva, grillezve, köretekkel, minden mennyiségben. A konyhának megfelelő földrészi recept szerint, változó ízesítéssel. Desszertként gyümölcs, szőlő, alma, narancs, banán, aszalt szilva közül lehet választani. Édességet puding, krém, gyümölcstorta, fagylalt jelenti, talán egyedül száraz édességből kínálnak kevesebbet a szokottnál. Innivaló is akad, tej, tea, kávé, üdítő, ásványvíz.
Szeszes italt, sört természetesen nem találni… "