Kitűnő Magyar eredmények a 2021. évi BMX racing Angol Bajnokságban
„Az élet nem egy habostorta” mondta Pelikán elvtárs a gátőr a Tanú című filmben egy fán ülve, miután kiöntött a Duna és a körülötte lévő csónakokon menekülő emberek ezt szóvá tették.
Tulajdonképpen, Buday Ádám esetében, mint a képen jól látható, ez csak sovány vigasz lehet, mint az a mondás is, hogy EZ A BMX RACING!
Nyilvánvaló, hogy ez igazából nem mondható el a kicsi, de lelkes és legfőképpen eredményes Magyar/Veszprémi BMX Racing csapatról, hiszen remekül helyt álltak az Angol Bajnokságban, viselve a jellegzetes veszprémi mezt, még akkor is, ha ez egyes személyeknek nem tetszését váltotta ki.
1800 versenyző több régióból már pénteken, a helyszínen lehetőséget kapott a korcsoportonkénti edzésre.
Szombaton délelőtt a 6-12 éves korcsoportnak, majd délután a cruiser kategóriának volt versenye.
Markó Oszkár 6 évesek között 48 versenyzőből a középdöntőbe, Markó Benedek a 9 éves korcsoportban 74 versenyzőből a negyeddöntőig jutott, hajszállal lemaradva a középdöntőről.
Délután a cruiser kategória következett: Buday Ádám meggyőző versenyzéssel került a döntőbe, ahol az utolsó kanyarig vezetett, de a mögötte haladó versenyző egyszerűen könyökkel kilökte. Kisebb sérüléssel, zúzódással megúszta.
Buday Zoli a következő futamban indult és mindezt végig nézte. A döntőben 3. helyen végzett.
Vasárnap a 12 év feletti versenyzők következtek. Ádám nem indult, viszont a Zoli egészen parádésan szerepelt a 20”-os kategóriában. Döntőben került és a második helyért az utolsó kanyarig harcolt, de végül is a 3. helyen végzett.
Köszönjük,
Veszprémi Spartacus SE