BMX Európa Bajnokság Belgium
A BMX pálya a híres zolderi autós-motoros versenypálya központban található. Nagyon kicsi területre jól átgondoltan építették meg. Néhány alapvető hiányosságot azonban tapasztaltam. A rajtdomb fölé nem építettek tetőt és a negyedik szakasz meglehetősen keskeny volt.
Meredek rajtdomb, kellemetlen első akadály, éles de magas első kanyar. Második szakasz kettő magas dupla, s egy a második kanyar előtti felugrós hármasból állt.
Harmadik szakasz több egyesből álló akadály kombinációból a negyedik pedig egy dupla kicsi kettesből, illetve egy asztalból állt.
A versenyzőknél még nagymértékben tapasztaltam a szezon eleji állapotot, ami a gyors tekerésnél jelentkezett. Nem tudtak igazán felpörögni. A rajt mozdulat szinte mindenkinél átlagos, viszont a rajtutáni haladás lassú. Az első akadályig fél, az első kanyarig másfél kerékpárnyi hátrányban volt szinte minden magyar versenyző.
Meglepetés volt számomra, hogy az első akadályon való gyors áthaladás ekkora gondot okozott. Annyira jelentéktelenek tűnt, hogy az edzésen amikor megbeszéltük a pályán való haladást, nem is fordítottunk rá figyelmet.
Szombat
Selejtezők:
Patrik 7, 6, 1 4, 4, 5
Bence 7, 6, 1 5, 6, 3
Bálint 3, 5, 6 8, 8, 7
Peti 2, 7, 4 7, 7, 6
Gabi 3, 5, 6 7, 6, 6
8 döntő
Patrik 6
Bence 5
Vasárnap
Selejtezők
Patrik 4, 8, 2 5, 4, 3
Bence 6, 3, 5 2, 4, 2
Bálint 2, 7, 4 7, 7, 7
Gabi 3, 5, 6 6, 6, 7
Peti 2, 2, 4 7, 7, 4
8 döntő
Patrik 6
Bence 6
Nem tapasztaltam olyan jelentős erőnléti hiányosságokat, mint a St. Maximi edzőtábor alkalmával, viszont nem jól lett időzítve a gyorsaság fejlesztése.
Az egyesületekben elvégzett munkát a jövőben egyeztetni kell. Márciusban már csak rövid távú futások, sprintek lehetnek.
A franciaországi versenyre javulást várok. Remélhetőleg a startutáni haladás is felgyorsul majd.
Versenyzőknek sorozat sprinteket javasoltam (6x400m, 8x300m, 2 perc pihenővel)
Veszprém, 2011. április 4.

