Szingapúri napló 4.
08.19. Csütörtök
Tegnap délután beszéltem a nemzetközi BMX bizottság ausztrál elnökével Roy Scneiderrel, mert a BMX eseményre már elfogytak a jegyek és Zsófi szülei nem tudtak bejönni. Szabadkozott, mondván, hogy ez nem a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség kompetenciája, de azért a szingapúri főrendezőhöz mentünk.
Tulajdonképpen Ő sem mondott konkrét dolgot, de megígérte, hogy holnap reggelre megpróbál valamit tenni. Még szerdán délután odajött a konténerünkhöz és közölte, hogy este folyamán meglehet vásárolni a jegyet.
Szerdán egyébként forgalmas nap volt. A monacói herceg is megtekintette az edzést. Roy szerint tetszett neki. Jövőre a forma 1 depójában építik meg a pályát, közvetlenül a kikötő mellett.
Edzésen nem akarták felengedni a versenyzőket hátszám nélkül, amit négy darab biztostűvel lehetett rögzíteni a versenyzői pólóra. Szóltam a vezetőbírónak, hogy ez nagyon veszélyes, s nem kellett tovább foglalkozni vele. Az időmérő edzés előtt még néhány dolgot megbeszéltünk Patrikkal és Zsófival.
Zsófi változatlanul küzdött az első akadályon való gyors áthaladással. Patriknak talán ma jobban ment a harmadik szakasz. A lányok időmérője közben eleredt az eső, de csak pár percig tartott, ennek ellenére szinte azonnal letakarták az egész pályát. Zsófi 16. időt ment (45.912) az első selejtezőbe került, negyedikként tovább juthat. Patrik megint rosszul rajtolt. Az első kerék beleért a gépbe. Ez fél másodperc hátrányt jelentett (34.168). Harmadik selejtező csoportba került. Nem lesz egyszerű.