BMX Cross kerékpáros tábor Veszprémben

Az időjárás kegyes volt a tábor résztvevőihez, hiszen péntek délelőtt kivételével minden napot a BMX pályán tölthettek a résztvevők. A BMX Cross kerékpározás minden kerékpáros sportág alapja és az itt szerzett képességek nagyszerűen hasznosíthatóak. A szervező: Veszprémi Spartacus SE minden résztvevő számára biztosított felszerelést és a gyermekek méretének megfelelő BMX kerékpárt. Következő tábor időpontja: 2018. 07. 23-27.

BMX Cross világbajnokság Baku (Azerbajdzsán) Napló 9.

2018.06.09. Szombat Még tegnap este kaptam egy levelet a UCI versenytitkártól, hogy a tegnap esti versenyzői megbeszélés a 8, vagy 5 méteres rajtdombot használatát illetően, ma 14.45-kor folytatódik. A tanácskozáson a versenyzők egyöntetűen a 8 méteres domb és a pro szakasz használata mellett döntöttek, annál is inkább, mert ma már nem fújt olyan erősen a szél. 15.30-kor a verseny előtti edzést a junior fiúk kezdték, majd a lányok együtt, és az elite férfiak.

BMX Cross világbajnokság Baku (Azerbajdzsán) Napló 8.

2018.06.08. Péntek Programváltozás. A tervek szerint ma a bajnoki osztályok számára indultak az edzések és a selejtezők. Ebben a csoportban indul Bujáki Bence. Az előzetes futambeosztás szerint nem lesz könnyű a továbbjutás, de a BMX-ben minden lehetséges. A tegnap elmaradt elite lányok gyakorlását kellett pótolni, melyet délután tartottak. Alapvetően délelöltre nem volt programunk és pihenhetünk.

BMX Cross világbajnokság Baku (Azerbajdzsán) Napló 7.

2018.06.07. Csütörtök Egyre melegebb lesz, gyorsul a versenyzők tempója, hiszen idősebbek következtek és Hál 'Istenek lassul a biztonsági őrök figyelme. Árnyékba húzódnak, Én pedig a napos oldalon közlekedem. Nem ellenőriznek olyan akkurátusan, mint korábban. Minden kerítéslyukat megtaláltam már, hogy rövidítsem az utamat a besoroló, a csapatsátor vagy a csapatvezetői lelátó között. Az idősebb challenge kategóriában Vincze Gergely és Buday Ádám állt rajthoz. A program, hasonló a többi napokhoz: 5.52-kor ébresztő 7.15-kor BMX pálya, 8.30 edzés, 9.30 verseny.

Naszádos Saba Világbajnoki 3. helyezet! BMX Cross világbajnokság Baku (Azerbajdzsán) Napló 6.

2018.06.06. Szerda Naszádos Saba (Veszprémi Spartacus SE) versenyzője világbajnoki harmadik helyezett! Ma a kisebb challenge kategória számára rendeztek futamokat. Megközelítőleg 400 versenyző több korcsoportban már reggel 8.30-kor a bemelegítő edzésekkel kezdték a Magyarok, a napot. Naszádos Sabának, Zsembery Boldizsárnak, Borbély Ferenc Benedeknek három selejtező futamot kellett teljesíteni, hogy a csoportlétszámtól függően a legjobb 64-be, 32-be, 16-ba, illetve a döntőbe a legjobb 8-ba kerüljön.

BMX Cross világbajnokság Baku (Azerbajdzsán) Napló 5

2018.06.05. Kedd Ma már megkezdődtek a versenyek. A cruiser osztály futamai indultak. Zsembery Boldizsár (11 éves) és Buday Ádám (35-39 éves) nevezett. Buday 2015-ben Zolderban a vb. a döntőben 8. helyen végzett. Ezek a BMX kerékpárok nagyobb 24"-os kerekekkel rendelkeznek, de alapvetően felépítésre teljesen hasonlóak a hagyományos BMX-ekhez. Minden korosztályban rendeznek futamokat és nem csak a vb, alkalmával. Főleg az idősebb sportolók indulnak ebben az osztályban.

BMX Cross világbajnokság Baku (Azerbajdzsán) Napló 4.

2018.06.04. Hétfő Borbély Beni lázasan, torok és fejfájással ébredt. Mértünk lázat, de nem volt annyira magas. Talán valami vírust "szerezhetett", ami itt az idegenek esetében elég gyakori, még akkor is, ha megfelelő módon vigyázunk. Nem fogyasztunk csapi vizet és próbálunk az ételek minőségére is oda figyelni. A mai edzés számára kimarad és remélem, hogy mihamarabb rendbe jön. A napi tervet azonban át kellett alakítanunk, egyedül nem maradhatott a szállodában. Ettől függetlenül minden a legnagyobb rendben ment.

BMX Cross világbajnokság Baku (Azerbajdzsán) Napló 3.

2018.06.03 Vasárnap Tegnap délután a vb. időbeosztását alapul véve megterveztem az indulásokat a másik szálláshelyre és onnan a verseny helyszínére. Alapvetően 6-6 km-re vagyunk egymástól és a pályától, de a helyi közlekedési viszonyokat nem lehet kiszámítani. Hétvége lévén, szerencsére majd 1.5 órával előbb érkeztünk. A BMX Cross versenyeken alapvetően két nagy csoportot különböztetünk meg: challenge, azaz nem professzionális osztályok és Bajnoki, azaz professzionális osztályok.

BMX Cross világbajnokság Baku (Azerbajdzsán) Napló 2.

2018-06.02.Szombat Reggel 10 órakor csapatvezetői megbeszélésre kellett mennem, de az autó Ádáméknál volt a másik szálláson. Kilenc órára jöttek hozzám és együtt mentünk a pályára. 2015-ben voltam már Bakuban az 1. Európai Játékokon és nagyjából ismertem már a város egyes részeit és a pálya környékét. A GPS-be a Velo Parkot írtam be, mert azt gondoltam, hogy egyszerűbb lesz a pálya felső részén parkolni, majd innen gyalog lesétálni. Kopár dombok között, egyre szűkülő utcákban forgolódva, végre sikeresen megérkeztünk, de a felső bejáratot bezárták.

BMX Cross világbajnokság Baku (Azerbajdzsán) Napló 1

2018.06.01. Pénteken Délelőtt ellenőriztük a bicajokat és előzetesen tervet készítve elindultunk a belvárosba a 88-as busszal. Jegyet azt gondoltam, hogy a vezetőnél tudunk venni, de nem beszélt csak helyi nyelvet és nem volt nála jegy. Egy hölgy kölcsön adta a kártyáját és ezt érvényesítettük mindannyiunk számára. Négyünk jegye kb. 1 manatba kerülhetett. Follow instagram.com/ucibmxsx and twitter.com/uci_bmx_sx for live updates.

BMX Cross világbajnokság Baku (Azerbajdzsán) Első napok

2018.05.30-06.01. Szerdán este indultunk Budapestről, Borbély Ferenc Benedek, Zsembery Boldizsár, Vincze Gergely, Naszádos Saba versenyzők, Borbély Ferenc csapatvezető, Naszádos Gábor, Zsembery Barnabás kísérők. Buday Ádám szintén versenyző Londonból csütörtökön indult. Alapvetően minden a legnagyobb rendben ment. A gép csütörtökön reggel 5.40-re ért a bakui Heydar Aliyev reptérre. A csapat szállását két helyen foglaltam, mert mát tavaly novemberben nem volt elegendő szoba, hogy együtt lehessünk.

BMX Cross Országos Diákolimpiai Döntő 2018.05.19. Veszprém, BMX pálya

Tökéletes rendezés, ideális idő, jó hangulatú verseny jellemezte a veszprémi Diákolimpia Országos Döntőjét. 13 településről (Iregszemcse, Kaposvár, Tamási, Kazincbarcika, Szentkirályszabadja, Balatonalmádi, Nemesvámos, Ajka, Tamási, Sopron, Kaposvár, Miskolc, Veszprém) közel 40 induló a veszprémi Diákolimpia Döntő futamán.

BMX Cross Alpok Adria Kupa Nemzetközi verseny Maribor (Szlovénia)

Borbély Ferenc Benedek és Naszádos Saba (Veszprémi Spartacus SE) mindkét nap, döntős helyen végzett a maribori futamon. A házigazda Szlovénián kívül Ausztriából, Olaszországból, és természetesen Magyarországról érkeztek az Alpok-Adria Kupa nemzetközi verseny harmadik, negyedik fordulójára. Az előző forduló jó eredményeit alapul véve nagy reményekkel készültünk a hétvégi rendezvényre. Felhős, szeles, szerencsére nem túl meleg idő igazán ideális volt a versenyzők számára, bár a gyakran feltámadó oldalszél néha odébb lökte a levegőben lévő versenyzőket.

 

BMX Alpok-Adria Kupa 1., 2. forduló Rivignano (Olaszország)

Szezon előtti formát mutattak a Magyar BMX-esek az olaszországi Alpok-Adria kupa futamán. Talán a tavaszi időjárás által okozott késői edzés programok csúszása miatt, de ennél jobb eredményre számított a szakvezetés az első AA Kupa versenyen. Téli sérüléséből felépült Borbély Ferenc Benedek került csak a döntő futamba a szombati nap során.

BMX Cross Nyári táborok Veszprémben

2018-ban is ismételten BMX Cross nyáritáborkot szervez a Veszprémi Spartacus Sportegyesület. A táborban résztveő gyerekek megismerkedhetnek a BMX kerékpározás alapjaival.

2018. évi Tábor időpontok:

I. 2018.06.25-29.

II. 2018.07.23-27.

III. 2018.08.13-17

 

Oldalak